tracking

Paradicsom folt eltávolítása a ruhákból

A paradicsomot rendkívül sokoldalúan tudjuk felhasználni a konyhában. Idősek és fiatalok egyformán rajonganak érte és biztosak vagyunk benne, hogy a világ sokkal szegényebb lenne a paradicsomos ételeink nélkül. Viszont bárkivel előfordulhat, hogy étkezés közben a paradicsom foltot hagy a ruháján, aminek eltávolítása igen körülményes feladat. Ha legközelebb paradicsom folt eltávolítására szorultok, próbáljátok ki az alábbi módszereket.

Friss paradicsomlé

Ahogy a medvecukor esetében is kétféle ember létezik, úgy a friss paradicsomlét is valaki vagy imádja, vagy utálja magában inni. Nem nehéz foltot ejteni vele a ruhán, főleg, ha Bloody Mary-ként fogyasztjuk az este folyamán. Akárcsak a reggeli mellé fogyasztott illatos paradicsom, amiből elég egy rossz harapás és már aggódhatunk a foltok miatt. A friss paradicsom folt esetében lehet próbálkozni azonnali áztatással, néha ennyi is elég.

Ketchup

Egyesek igazi eretnekségnek tartják, ha valaki szinte minden fogáshoz ketchupot eszik, mások egy vállrándítás után jóízűen eszik tovább a ketchupos rántottájukat. Tény, hogy nagyon sok étel mártogatós kiegészítőjeként szolgálhat a ketchup és egy dologban biztosan mindenki egyetért, hogy felfogatatlanul gyorsan hagy paradicsom foltot a textiliákon két tunkolás között. Ha a ketchup folt eltávolítása a célod, semmiképp ne mosd ki a ruhádat meleg vízben! Hideg vizes áztatás, szódabikarbóna, ecet és egy ima, ami megmentheti a kedvenc felsődet, – kivéve, ha a mi saját praktikánkat alkalmazod a paradicsom folt ellen, mindjárt eljutunk oda is –.

Főtt paradicsom szósz

Bolognai? Milánói? Te is felcsavarod a villával a tésztát, igaz? Elég egy rossz szögű tekerés, ha hígabb a szósz és a fehér ingedet ellepik a paradicsom foltok. Ne ess neki ollóval, bár tény, hogy a paradicsom folt legmakacsabb formája a főtt paradicsomlé, de van még remény. Hidegvízzel, szódabikarbónával és ecettel itt már nem sokra mész, de érdemes azonnal neki esni ezekkel a foltnak, majd kitenni a napra. Az ultraibolya sugárzás ugyanis roncsolja a paradicsom folt alakjában megnyilvánuló színanyagokat, így, ha bevetsz mindent, talán nem lesz annyira észrevehető, de van még egy lehetőség!

Használj paradicsom folt eltávolításhoz WD-40 Multi Use Product-ot!

Az első lépés, hogy egy tiszta rongyra fújj WD-40-et, majd mielőtt megpróbálod a paradicsom folt ellen bevetni, a ruha egy kevésbé látható részén kezdd el a WD-40-es ronggyal dörzsölni az érintett szövetet. Ha nem károsítja a textilt, akkor fújj a tiszta rongyra annyi WD-40-et ami teljesen átnedvesíti, majd kezdd a paradicsom foltot körkörös mozdulattal finoman dörzsölni. A WD-40 eredményesen veszi fel a harcot a paradicsom folt minden formája ellen. Sose fújd a WD-40-et közvetlenül a ruhán található foltra! A WD-40 után a ruhát hideg vízzel mosd ki és a lehető legjobb eredményért a napon szárítsd meg.

Felelősségi nyilatkozat

A WD-40 termékeinek bemutatott és ismertetett felhasználási módjait a felhasználók szolgáltatták a WD-40 vállalat számára. Ezeket a felhasználási lehetőségeket a WD-40 vállalat nem tesztelte és nem is képezik a WD-40 vállalat hivatalos felhasználási ajánlásait. A WD-40 vállalat termékeinek használatakor, kérjük mindig hallgasson a józan észre! Mindig kövesse a használati utasítást és mindig tartsa szem előtt a csomagoláson feltüntetett figyelmeztetéseket! 

Kapcsolat

Meteor CEE H-2461 Tárnok, Pacsirtamező u. 2. Hungary

© 2020 WD-40 Company